Sennheiser CX Sport Bluetooth sportfülhallgató teszt (AV-Online)

Sportból és zenéből sosem elég. Gondolatainkat a Sennheiser is osztja, ezért munkatársai egyre azon dolgoznak, hogy kényelmes, és nagyszerűen kivitelezett eszközökkel hallgathassuk kedvenc számainkat edzés közben is. Ezúttal a CX SPORT-ot tesztelte az AV-Online.

Használat közben

A CX SPORT esetében egy nyakat körbe ölelő fülhallgatóról beszélünk, amelynek a jobboldalán található a háromgombos vezérlőszerv, amelyen a bekapcsoló és a hangerőszabályozó gombokat találjuk, míg a baloldali kapszulában az akkumulátor van. Ez az elhelyezés a balanszért is felelős. Ebben a tekintetben azonban nem kifogástalan a sportfüles, ugyanis intenzív mozgás esetén (például elliptikusgépen) azt tapasztaltuk, hogy hajlamossá vált az akkumulátor irányába elbilleni.

A nyakunkat körbe ölelő kábel viszonylag hosszú, ami első használatkor minket is meglepett, és futás közben kissé zavaró volt. Majd miután jobban szemügyre vettük a fülhallgatót, észre kellett vennünk a hátul elhelyezkedő csipeszt, aminek a segítségével olyan hosszúságúra állíthatjuk a kábelt, amilyenre szeretnénk, és ami számunkra kényelmes, így az eszköz nem fog zavaróan csúszkálni edzés közben. A személyre szabhatóság nemcsak a kábelre érvényes. Ahogy már említettük, többféle méretben mellékeltek a füleshez szilikongyűrűket, és három méretben félhold alakú szilikonokat. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy ezeket végig próbáljuk, hogy a megfelelő méret érdekében.

A kifliformájú szilikonok egy kicsit megleptek minket, ugyanis szokatlanul rugalmasak, és egyáltalán nem olyan merevek, mint ahogy azt más sportfüleseknél megszoktuk. Ebből kifolyólag egyáltalán nem érezhettünk feszítést, amikor a hallójáratba kapaszkodtak, más kérdés viszont, hogy nem is tűntek olyan stabilnak. Sportolás közben minimális elmozdulást éreztünk, de így sem volt túl zavaró, és összességében egyszer sem esett ki a fülünkből.

A CX SPORT Bluetooth 4.2-t használ, és a kapcsolat tartása kiváló. Nagyon gyorsan tudtunk kapcsolódni hozzá Androidos telefonunkkal (párhuzamosan akár két eszközzel is csatlakozhatunk volna). A hatóköre elég nagy, 8-10 méter is lehet, így edzés közben nyugodtan letehetjük magunk mellé, nem kell attól tartanunk majd, hogy a zene szakadozni fog. Az akkumulátora hatórányi üzemidőt biztosít, és körülbelül másfél óra alatt tudjuk teljesen feltölteni. Van azonban lehetőség egy 10 perces gyorstöltésre is, mely után az eszköz körülbelül egyórányi zene lejátszást tesz lehetővé.

A mikrofon nagyszerűen funkcionált, kényelmes vele telefonálni, telefonpartnerünk kitűnően értett és hallott minket, és mi is tisztán hallottuk őt.

OLVASD TOVÁBB 

A cikket teljes terjedelmében megtalálod az Audio & Vision Online weboldalán: https://www.av-online.hu/fejhallgato/sennheiser-cx-sport-bluetooth-sportfulhallgato-teszt_2490

 

További bejegyzések
hello world!
© 2021 Audio Specialista

Nincsenek termékek a kosárban.

crosscross-circle

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése